2010. december 25., szombat

Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet


Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és sikereskben gazdag Boldog Új Esztendőt kívánok legkisebb unokám, Somogyi Nikolett fényképével.

2010. november 28., vasárnap

Toldy Irén utódai

Somogysámsonban él dr.Incze László, gyógyszerész és neje: Kőfalvi Marika, tanítónő.
Dr.Incze László édesanyja néhai Toldy Irén, aki Toldy Károly Frigyes és Müller Emilia házasságából született.
László Mohácson érettségizett és a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karán végezte tanulmányait. Pécsett, majd "Somogyországban" kezdte meg pályafutását, végül 1965.évben Somogysámsonban telepedett le Nejével és a helyi gyógyszertárat
üzemelteti. Két leánygyermekük közül az egyik orvos, a másik egészségügyi szakasszisztens.
Laci szakmai tudományos munkát is végzett, azonban gimnáziumi évei alatt kezdett verseléssel foglalkozni, így költőként is nyilvántartják.
Marika, tanítónőként, részt vett a település társadalmi életében és -többek között- évente megszervezi a Szent Márton napi ünnepséget, ahol lampionos felvonulással, a hagyományok felelevenítésével, köztük libasütéssel emlékeznek meg a Márton napi szokásokról.
A következőkben a költő néhány versét - köztük Édesanyjától írtat - idézzük fel és bemutatjuk Marikát, illetve a Marcali Városi Televízió riport műsorát a Márton napi ünnepségről:

2010. november 27., szombat

Toldy László Márió volt feleségének halála

2010. október 13-án 87 éves korában Veszprémben elhunyt Horváth Gyuláné szül. Veress Lívia.

Szuhakállón született 1923. május 8-án, férjhez ment Toldy László Márióhoz, akitől két gyermeke, Toldy Zoltán és Toldy László született. 1956 után elváltak, később férjhez ment Horváth Gyulához.

Temetése 2010. október 22-én volt a veszprémi Vámosi úti temetőben szűk családi körben.


2010. november 25., csütörtök

Meghívó Dr. Salamonné Dr. Toldy Erzsébet 2010. december 2-i pécsi előadására